Az új Narconon drogrehabilitációs központ új reményt nyújt a drogfüggőknek helyben és az európai kontinensen mindenhol.

„Ez egy természettel és szépséggel övezett, lélegzetelállító 6 és fél hektár. [...] Olyan, mintha az ember Narniába érkezett volna. [...] Igazán felkelti azt az érzést, hogy az ember itt megszabadul a végromlástól.”

Egy látogató így jellemezte a látványos új Narconon Európát, amelyet szeptember 5-én avattak fel a nagyvárosoktól távol, Dánia legnagyobb tava, az Arresø-tó partján. A Narconon-hálózat e történelmi jelentőségű újabb tagja egy 6200 négyzetméteres birtokon terül el, kellemes és zavartalan környezetben.

A Narconon Európa szalagjának aláhullása a segítség új korszakának beköszöntét jelezte.
 

A megnyitóünnepségre összegyűltekhez szólva a Nemzetközi Szövetség a Jobb Életért és Oktatásért (ABLE) ügyvezető igazgatója a következőket mondta: „Az ABLE célja a társadalom jobbítása. Ezért olyan fontos számunkra az új Narconon-központunk megnyitása. Mert ez nem egyszerűen csak egy újabb drogrehabilitációs intézmény. Ez egy mozgalom elindítása, hogy véget vessünk a drogkatasztrófának egész Európában – és ezáltal a világon is.”

Európa legtapasztaltabb drogrehabilitációs közösségének nagyra becsült tagjai és helyi méltóságok hivatalosan köszöntötték az új központot a színpadról. Minden felszólalás tükrözte az azzal kapcsolatos bizonyosságot, hogy a Narconon rendelkezik mindazzal, amire szükség van annak a drogproblémának a kezeléséhez, amellyel ma Európa szembenéz.

A Kábítószer és Drogfüggőség Európai Megfigyelő Központjának (EMCDDA) adatai szerint a kontinens kábítószerrel kapcsolatos problémái hatalmasak, a becslések szerint a kontinens 1,4 millió lakója problémás opiátfogyasztó. Ez az új Narconon-központ reményt nyújt azok számára, akiket markába kaparintott a drogfüggőség, emellett képzési létesítményként is szolgál, hogy a több mint 20 európai Narconon-központ számára rehabilitációs specialistákat képezzen ki.

„Ennek az új központnak a megnyitásával már előre látom, ahogy Narconon-központok százai nyílnak szerte Európában – ez a mi hozzájárulásunk annak a drogproblémának a legyőzéséhez, amellyel mindannyian szembenézünk” – mondta Jørgen Jørgensen, a Narconon Európa ügyvezető igazgatója a megnyitón.

„A Narconon nemcsak abban segít az embereknek, hogy drogmentessé váljanak, hanem meg is tanítja őket arra, hogy az életüket drogmentesen éljék a jövőben.”

Leif Carlsen koppenhágai drogvisszaélési tanácsadó hozzátette: „Ma egy olyan társadalommal nézünk szembe, amelyben egyre több ember érzi magát elidegenedettnek és magányosnak. A drogok mindig is a realitástól való menekülés eszközei voltak – attól a realitástól, amellyel nem tudtunk megbirkózni. A Narconon nemcsak abban segít az embereknek, hogy drogmentessé váljanak, hanem meg is tanítja őket arra, hogy az életüket drogmentesen éljék a jövőben.”

A harmadik felszólaló, Dr. William McComish, a genfi Szent Péter-székesegyház nyugalmazott esperese mély elismerését fejezte ki a Narconon által alkalmazott rendkívül humánus rehabilitációs módszerért. „Az új kontinentális Narconon-központ Európában még hatékonyabbá fogja tenni az önök munkáját, amellyel az Embert segítik felépülni a kábítószerek pusztító hatásaiból, és megmentik a fiataljaink jövőjét.”

23 új oktatófilm birtokában, amelyek 29 különféle nyelven és nyelvjárásban kerültek kiadásra, és minden korábbinál egyszerűbbé teszik az életmentő technológia szolgáltatását, a Narconon Európa nyitva áll, a munkatársak képzettek, és készen állnak segíteni bárkinek, aki ki akar menekülni a drog- vagy az alkoholfüggőség csapdájából.

__________

__________

További információkért a Narconon programról és az 50 országot magában foglaló nemzetközi hálózatunkról, hívja az 1-800-775-8750 számot.