Életek megmentése. Családok megmentése.

Egyszerűen megfogalmazva, a Narconon működik.

Ezek a megszokott visszajelzések a Narconon program tanu­lóitól és család­tagjaiktól, akik néha csodás átalakulá­soknak tanúi.

TESTVÉREK

„A NŐVÉREM KÓRHÁZBA KERÜLT, és ennek fordu­ló­pontnak kellett volna lennie. De kaptam egy telefonhívást, hogy be van lőve. Azt gondoltam, hogy »ha nem teszek valamit, meg fog halni«. Mint családtag többé nem bízol meg 100%-osan egy ilyen személyben. De most mindenféle fenntartás nélkül m­ondhatom, hogy a nővérem teljesen más ember lett. Akkor úgy éreztem, hogy magamra maradok, de most visszakaptam őt. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok. Megcsinálta!” – M. F.

SZÜLŐK ÉS NAGYSZÜLŐK

„A Narconon visszaadta a fiamat, és ő nekik köszönheti az életét. Ez teszi ezt a programot ennyire rendkívüli programmá.” –  M.  O.

„PRÓBÁLTUNK MEGSZABADULNI A FÜGGŐSÉGTŐL. Kipróbáltuk a 12 lépést. Ami igazán csodálatossá teszi a Narconont, hogy engedték, hogy részese legyek a felépülésének –hogy segítsek neki keresztüljutni ezen. Szinte a második családunkká váltak. Visszakaptuk a lányunkat. Jobban van, mint valaha. Ez egy csoda.” – D. R.

„A FIAMRA A HÁTSÓ VERANDÁN TALÁLTAM RÁ – isten tudja, épp mit szedett be, de összeroskadt. Ma nagyszerű munkája van. Jól érzi magát. A Narconon visszaadta a lelki nyugalmamat. Csak azzal, hogy újra egészségesnek és boldognak látom, és úgy élvezi az életet, ahogyan azt élvezni kell.” –  S.  P. 

lezárók

„32 ÉVNYI DROGOZÁS ALATT 15 KÜLÖNBÖZŐ rehabprogramon vettem részt. Egyik sem működött. Még arra a pontra sem juttattak el, hogy fel akartam volna hagyni a drogozással. A Narconon volt az utolsó programom, és már hét éve tiszta vagyok. Azelőtt, hogy ide jöttem volna, nem voltak reményeim. Azt gondoltam, hogy drogfüggőként, egy útszéli árokban fogom végezni, és ez a kőkemény igazság. Ez a hely megváltoztatta az életemet. Annyira hatékony, hogy el sem tudom mondani, mennyire az!” – M. S.

„AMIKOR BEFEJEZTEM A PROGRA­MOT, TUDTAM, hogy ennek a lezárása az egész további hátralévő életemre hatással lesz. Tudtam, hogy ismét átvettem az irányítást az életem felett. 12 éves korom óta drogoztam, és úgy éreztem, hogy visszakaptam ezeket az éveket. Életben akartam lenni, és ezt semmire sem lehet elcserélni.” – D. H.

„18 ÉVES KOROM ÓTA DROGFÜGGŐ VOLTAM. 17 éven át szúrtam magam. Soha nem gondoltam, hogy le fogok jönni róla. Tényleg nem. A többi leszoktatási programon azt mondták, hogy az egész hátralévő életemre függő maradok. A Narconon program megmentette az életem. Megtanították, hogy hogyan ne legyek többé drogfüggő. Megtanították, hogy hogyan legyek jobban önmagam, és hogyan oldjam meg saját magam a gondjaimat. Új ember lettem. A második-harmadik hétre tele voltam kirobbanó energiával, és mire végeztem a szaunázással, megfiatalodtam. Évek óta nem éreztem magam ilyen jól. Visszaadták az életem.” – C. C.

„A NARCONON REMÉNYT ADOTT. Eszközökkel látott el, tehát nekifogtam, és mindent helyrehoztam, amit korábban fizikailag és szellemileg elfuseráltam – mindent. Úgy érzem, hogy visszakaptam az életem!” – R. G.

„A NARCONON ELŐTT, ha a családom felhívott, én egyszerűen nem akartam beszélni velük, mert tudtam, hogy hazudnom kell. Azt mondtam, hogy a dolgok remekül mennek, de közben drogfüggő voltam, kimaradtam az iskolából, és elvesztettem az állásomat. Ez volt az a pont, amikor családom rátalált a Narconon programra. Hihetetlenül hálás vagyok a családomnak és a Narconon munkatársainak, hogy segítettek felismerni, hogy egy ilyen változásra van szükségem az életben, és ott voltak, hogy segítsenek megvalósítani ezt a változást.” – A. O.

„RENGETEG KÜLÖNFÉLE 12 LÉPÉSES PROGRAM kezelési köz­pontjában jártam. Mindennel, amivel próbálkoztam, kudarcot vallottam: minden kezelési központtal, minden detoxszal, de igazából egyik sem működött. Aztán elkerültem a Narcononhoz. A sóvárgás... hát, nem hittem, hogy valaha is megszűnik, de az Új élet detox során teljesen elmúlt. Fel sem fogtam, hogy képes lehetek olyan boldog lenni, mint amilyen most vagyok. A Narconon program visszaadta az életemet, és újra boldog vagyok.”  – R. S.

„MINDEN ESTE IMÁDKOZTAM LEFEKVÉS ELŐTT, és arra kértem Istent, hogy ne ébredjek fel reggel. A testi fájdalom nagyon rossz volt, az érzelmi gyötrelem pedig, amit a családomnak okoztam, elviselhetetlenül nehezedett rám. Nem hittem, hogy van még bármilyen remény. Most minden reggel úgy kelek fel, hogy több szeretet van bennem a férjem iránt, mint valaha. A gyerekeim beszélgetnek velem. Jól érezzük magunkat – ég és föld a különbség. Ennek ilyennek kell lennie. Határtalanul áldottnak érzem magam. Isten nem csak új élettel ajándékozott meg, hanem olyan élettel, amelyet érdemes élni. –  D.  H.

„ELMENTEM EGY 12 LÉPÉSES PROGRAMRA. Ott azt mondták, hogy a visszaesés a gyógyulás része. Úgy ismerkedtem meg a heroinnal, hogy más emberek történeteit hallgattam ott. Amikor bekerültem a Narcononhoz, rettegtem a gyógyszermentes elvonástól. De ez volt a legkönnyebb elvonás, amin valaha is átestem. Most kimondhatatlanul boldog vagyok. Fantasztikusan érzem magam. Úgy ébredek reggelente, hogy jó napom lesz. Ez korábban soha nem történt meg velem!” –  D.  R.

„HA A NARCONONT PÁR NAPPAL KÉSŐBB, egy héttel később találom meg, nem tudom, hogy még élnék-e. Bekerültem a Narcononba, és lejöttem a heroinról, kokainról és a metadonról. Emlékszem, amikor elkezdtem a szaunázós részt, és az első nap simán lement, visszamentem a szálláshelyemre, és egyhuzamban 12 órát aludtam. Felébredtem, és azt mondtam: »Istennek hála, ez az a hely, ahol jobban leszek.« Minden egyes nappal jobban lettem, és egyre több energiám lett. Újra normálisan éreztem magam. Újra 25 évesnek éreztem magam. Az Életve­zetési készségek után pedig pontosan tudtam, hogy hogyan akarom élni az életem. Most már semmi sem állíthat meg! Már másfél éve tiszta vagyok, mindent helyrehoztam a családommal, van egy barátnőm, aki bízni tud bennem, és olyan munkám van, amit imádok csinálni. Mindezeket a dolgokat próbáltam megszerezni az elmúlt 10 év során, de mostanáig nem sikerült.” –  J. R.

„A NARCONON PROGRAM minden más eddigi programtól különbözött: nem sóvárogtam a drogok után. Még csak eszembe se jutottak. Megtanultam, hogy miért nyúltam a drogokhoz, és kezeltem a háttérben meghúzódó problémákat, amelyek a függőségemhez vezettek. Végérvényesen megoldot­tam őket. És nem volt semmi fenntartásom, semmi kétségem. A Narconon segített rájönnöm, hogy miért drogoztam, és ezt tette értem ez a program.” –  J.  G.

 ®
Légy drogmentes! Mindörökre.
Most kérj segítséget!
TELEFON:
1-800-775-8750